Betegség az üres fészek szindróma?

Copyright: / 123RF Stock Photo

Ha valahol akármilyen szindrómáról hallunk, azonnal betegségekre asszociálunk. Nem véletlenül, hiszen a szindróma jelentése valamely betegségre jellemző tünetek összessége. Talán Te is azok közé tartozol, akik még sosem hallottak (pedig így vagy úgy megélik) az üres fészek szindrómáról, éppen ezért gondoltam, hogy kicsit közelebbről is körbejárom a témát, hogy felismerjük, mennyire érintettek vagyunk, ha élünk, ha szülők vagy gyerekek vagyunk, ha hat ránk a társadalom és az ezer év óta cipelt hitrendszerek, kódolt minták sokasága.

Számtalan pszichológiai kutatás foglalkozik a család, ezen belül a házasság egyes fázisaival, így kiemelt helyet kap a folyamatban az a szakasz, amikor a gyermek megérkezik a felnőtté válás legfontosabb szakaszához, egészséges módon leválik a szüleiről, önálló életet kezd élni. Modellezve nagyon szép ívet fut be egy ember fejlődése, életszakaszainak változása, mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy az a bizonyos egészséges módon zajló leválás gyakran sehogy sem akar sikerülni. Ki lehet a hibás? Kell feltétlenül hibást keresni? Mi van akkor, ha ez a minta generációk óta ismétlődik, ugyanolyan nehezen engednek el bennünket szüleink, ahogy ők is végigküzdötték magukat ugyanezeket a folyamatokon a saját szüleikkel?

Luc Besson írta és rendezte a 2014-es Lucy című filmet. Ma már számtalan helyen online módon is megtekinthető a neten. Elsőre egy sci-fi, akciófilm… mégis valami egészen más. Jó, nem kell leányregényre számítani, aki ismeri Luc Besson stílusát… A film egyszerre mellbevágó és felkavaró, közben irreálisan futurisztikus, de a mélyben az ezer éves kérdéseket feszegeti – mi értelme van az egész létezésünknek, minek, miért, hova… Nem árulok el talán semmi lényegeset a filmről, ha azt azért elmondom, hogy a film készítői oda vezetik vissza az egészet, hogy a tudás átadása az egyetlen, ami motiválhat, mint az élet értelme. Tehát leegyszerűsítve cél a folytonosság, megőrizve a már meglévő tudást, hozzátéve az újabb bölcsességeket, bizonyos mértékű másolással.

Épp amikor e téma körül jártak a gondolataim, jött velem szembe ez az idézet:

“Hosszú évezredek óta mindenki csak másolja az előző generáció életét, miközben folyamatosan attól akar megszabadulni, amit másol éppen.Ki éli hát a saját életét?” (Csattos Ilona: Vedd észre)

Szíven ütött, mélyen elgondolkodtatott. Lehet, hogy most nem lesz túl szimpatikus a megközelítésem, de ezt is csak egy véleménynek kell felfogni, ahogy mindenki másét is.  Készülve erre az írásra, mini közvélemény kutatást tartottam a környezetemben. Azt a kérdést szögeztem embereknek, hogy szerintük miért jó családban élni, miért jó gyerekeket nevelni, mi lehet az élet értelme. Szélsőséges válaszok születtek. Többen gondolkodás nélkül rávágták, hogy az élet értelme a gyerek, a család, önmagunk reprodukálása, kiteljesedés a nevelésben, ami nem lehet más, mit egy kisember terelgetése, majd útjára bocsátása. Mi másért érdemes élni? – kérdeztek vissza. Igen, miért, ha nem lehet átadni a tudást, ha nem lehet valakiért élni, ha nem lehet az elmaradt álmainkat valaki máson keresztül kicsit megélni. Vagy talán mégsem?!?

Voltak vélemények, amelyek azt sugallták, hogy nagyon egyszerű az élet bizonyos értelemben, ha családban élünk. A gyermek születése és felnevelése számtalan örömmel, felelősséggel, kihívással, félelemmel jár. Egyik barátom úgy fogalmazott, hogy “sínre tesz” egy gyermek érkezése,  hiszen jó húsz évre megadja a gondolataink, tetteink, álmaink csapásirányát. Túlzás lenne? Talán nem, hiszen valóban annyi apróság és egyáltalán nem apróság tarkítja azt az életet, amely a fogantatásától a valódi felnőtté válásáig elkíséri és amit átél az édesanya, jó esetben az édesapa (ha aktív részese kíván maradni a családi eseményeknek) illetve a nagyszülők.

Matthew McConaughey rajogók talán emlékeznek az Anyám nyakán című film nagyon szemléletes jelenetére, amikor végre már elköltözik otthonról a felnőtt fiú és visszalátogat, meglepve tapasztalja, hogy szobája átalakul. Már nyoma sincs az ő gyerekkori világának, apja egyszerűen átalakítja, ahol akváriumával bíbelődve “pucérszobának” nevezi ki az egykori gyerekszobát, mivel évtizedekig nem mászkálhatott otthon pucéran, hogy megfeleljen az apaszerepnek, de most végre megélheti régi önmagát, amit olyan sokáig elnyomott. Semmi extra, egyszerűen csak szeret otthon lenni ruha nélkül…. Megmosolyogtató jelenet, pedig millió család életét, játszmáit, szerepeit mutatja be jelképesen, bár nem mindenki vágyik arra, hogy végre pucéran mászkáljon otthon, de valószínűleg ezer másra igen, amit a gyerek érkezése egy “időre” felfüggeszt.

………..

Szeretném két részre osztani a megközelítést, legyen az egyik az egészséges és harmonikus életet élő szülő vagy szülők illetve a zűrzavaros, szülői szerepeket nem játszó, alkoholista, drogos vagy bármilyen más szenvedélybetegséggel élő, függő vagy mentális zavarokkal küzdő “szülő”, aki képtelen egészségesen bármilyen építő és emelő mintát átadni gyermekének. Most tudatosan nem szeretnék kitérni a második esetre, mert sokkal mélyebb és más megközelítést igényel. Járjuk inkább körbe azt az esetet, amikor azt hisszük, azt éljük, hogy mi egészségesek vagyunk és harmonikus módon éljük az életünket magunkban és beintegrálódva a családunkba.

A felnőtté válás befejező szakasza, amikor sikerül leválni a szüleinkről miközben egészséges kapcsolatot ápolhatunk tovább velük. Egészséges, itt a kulcsszó. Amikor kapcsolatainkat nem szövi át (vagy csak részben) tudattalan mintáink ezrei, nincsenek játszmák, manipuláció vagy akár a függőségi viszony szándékos fenntartása.

Fiatal felnőttként nagyon jól emlékszünk arra, hogy milyen nehezen ment a valódi leválás (ha ment!) szüleinkről, mennyire óvatosan kellett kezelni a saját útra lépést, hogy aránylag kevés fájdalommal járjon, mennyire rosszul viseltük, hogy segítő szándékkal, de csak beleszóltak az életünkbe és tisztán él bennünk az elhatározás, hogy na mi ezt majd egészen másképp fogjuk csinálni, hogy ne nyomorítsuk meg lelkileg a gyereket, ha már szárnyát bontogatva önálló életet szeretne végre élni. Aztán évtizedekkel később gyakorta belefutunk abba a felismerésbe, hogy az elmélet köszönő viszonyban sincs  a gyakorlattal. Elképesztően tud fájni az átalakulás, a partvonalra kerülés, saját fontosságunk csökkenése és feladataink megnyirbálása.

Mit is jelent pontosan az üres fészek szindróma?

Rendszerelméleti megközelítés szerint… folytatás