Talán mindenki arcán megjelenik egy mosoly a fenti mondat kapcsán, és nem is kell sokat magyarázni. Igen a Shrek-ből idéztem, de ennél jobban nem is tudnám jellemezni korunk emberének állapotát. Tartunk valahová, évezredek óta menetelünk, előre, bár sokszor halvány gőzünk sem volt arról, hogy merre van az előre. Ettől függetlenül gyakorta vettük előre a listán, ha az élet értelmét kellett körbeírnunk. Haladunk! Jó esetben ez elég a megnyugtatáshoz, rossz esetben eszünkbe sem jut semmi az ilyen jellegű “mozgás” kapcsán. Még szerencse, hogy ennyire különbözőek vagyunk.
Ja, persze ez sem állja meg a helyét, mert sok-sok kutatás bizonyítja, hogy az élet értelmének keresése, az ilyen intenzív önismereti munka és önmagunk megtalálásának vágya nem igazán volt tipikus korábbi századokban. Rendben, akkor csak a mostani elménkkel visszatekintve, akár korábbi életeinket vizsgálva, gondolhatjuk úgy, hogy menetelünk, vagy szebben mondva haladunk. Ez is hangulat kérdése nálam, hogy melyiket használom szívem szerint.
Jöjjön akkor még így az elején egy kis vidámság, mert utána kevésbé mosolygós vizekre eveznék:
Annak érdekében, hogy értsd miről szeretnék ma beszélgetni Veled, javaslom, hogy szánj egy napot szemlélődésre, olyan igazi megfigyelő üzemmódra kapcsolt létezésre. Megéri, mert nem fogsz utána általánosítani, saját tapasztalataid szerint tudsz majd megerősíteni vagy épp cáfolni. Nézz körül a világodban, figyeld meg az emberek arcát, tekintetét, legyen füled a beszélgetéseitekre, halld meg sóhajaik mögötti kétségeiket, ismerd fel a valódi mosoly és a művicsor közötti különbséget!
Amikor emberekkel beszélgetek, mindig megtisztelem Őket, hogy ügyük, problémájuk, terhük nem kerül ki, nem mesélem történeteiket részletesen, hogy idegenek cincálják. Sosem viszem haza az “életüket”, ha utólag gondolatot vagy kérdést idézek, az mindig azért lehetséges, mert nem egyedi a felvetés, nagyon sokunk gondolja úgy, így nagyon sokaknak lehet ugyanaz a válasz. Ilyenkor mindig név nélkül, kicsit torzítva vagy “csúsztatva” hozom a gondolatot, de biztos vagyok benne, hogy akárki magára ismerhetne általa, mert elképesztően hasonló gondolatok mentén kattog az agyunk.
A napokban nem voltam feldobott a bedobott témáktól. Asztrológia tanáromtól napi szinten kérdezik meg, hogy mikor lesz könnyebb bolygóállás, hogy ne legyen ekkora a lelki-prés, ami jelenünket jellemzi. A legtöbben kérdezik ezt foteljükben ülve, ölükben a laptoppal, TV-bámulás közepette. Belső munka – mondja sokszor a tanár, amelyre leginkább az a válasz, hogy oké rendben, majd akkor, ha tényleg vacakabb lesz a helyzet. Még lehet bírni…
Emlékszel az erdélyi-kutyás-lábtörlős történetre?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: