Mindannyian tudjuk, hogy olykor tud nehezített pálya lenni az a bizonyos párkapcsolatosdi. Bizony, talán a legfontosabb tanulási színpadunk a párkapcsolat, ott tudunk a legtöbbet tanulni magunkról a másik által, kettőnk történetéből. Nem is megy túl jól mostanság sokaknak.
Miről jutott most ez eszembe? Kicsit vissza kell menni az időben, tavaly nyárig. Öten vagyunk barátnők, még a régi főiskolás csapatból. Nem túl gyakran van időnk arra, hogy egy-egy önfeledt estét végigbeszéljünk, így mindig nagyon értékeljük az ilyen együtt töltött programokat. Emlékszem, ültünk egy varázslatos teraszon, a Duna mellett, szó szerint mindenről beszélgettünk… Mivel ketten a szinglik táborát erősítették akkor, vidáman meséltek egy okos-telefonra telepíthető alkalmazásról, ami nagyon egyszerű, már-már túl egyszerű. Egyáltalán nem kötött le, mert ahogy jobbra-balra húzgáltál a fotókat a lányok, azt éreztem, hogy egy felgyorsított húspiac, ahol szó szerint másodperceket kaphatnak a másik nem képviselői. Aztán szembejött még velem párszor a téma, egy idő után pedig bosszantani kezdett, hogy nem tudok róla véleményt alkotni, mert semmit sem tudok arról a titokzatos világról. Régi ígéretem magamnak az, hogy csak arról lesz véleményem, amibe belementem, átéltem, megismertem. Így alakult, hogy a múlt héten azt a bizonyos alkalmazást feltelepítettem a telefonomra, az okosra. Persze, ha annyira okos lenne, tudhatná, hogy milyen vagyok… ha ismerne, tudná, hogy teljesen felesleges időt tölteni ezzel… de kiderült, hogy nem ismer. Mármint a telefonom. Belenéztem, majd 10 perc nézelődés után (amelyben benne volt a fénykép beállítása és az 1 mondat megírása magamról) le is töröltem az alkalmazást. A következő néhány napban négyszer ismételtem meg a történetet – mondhatod, hogy nem vagyok százas, rendben, vállalom. 🙂
Mi volt a gond? Elmesélem.
Van ez a program, ami elképesztően jó marketinggel van tálalva. A végtelenségig leegyszerűsített program, amivel szinte semmit sem kell csinálni, mert össze van kötve (bizonyos mértékig) a jelenleg legkedveltebb közösségi oldallal. Szóval 1 perc a telepítés, 1 újabb perc a fotók kiválasztása, célszerű többet is feltölteni, hogy megmutassuk ismeretlenné sminkelt arcunk mellett esetleg a valódit is, sőt a kötelező napszemüveges mellé egy olyan is, ahol még a szemünk is látszik. Aki akar, írhat pár sort a kép alá, aztán indul a nézelődés. Ha valaki szimpatikus, jelezhetem egy jobbra húzással, ha nem tetszik, azonnal jöhet a balra húzás. Hüvelykujjal, egyszerűen. A marketing duma az hozzá, hogy a valóságot szimulálja, hiszen amikor bemegyünk egy szórakozóhelyre, egy bárba, ahol körbenézünk, ha valaki szimpatikus, akkor mondjuk rámosolygunk. Ha a másik hasonlóan gondolja rólunk, visszamosolyog. Ez akár a jele is lehet annak, hogy kölcsönösen szimpatikusak vagyunk egymásnak. Persze, akár lehet is, de az élet legtöbbször nem így szokott működni… mosolygunk, aztán megyünk tovább. Az esetek kisebb számában lesz belőle kapcsolódás, beszélgetés, randevú, majd valódi párkapcsolat.
Visszatérve az alkalmazásra. Egészen addig nem tudunk kommunikálni egymással, amíg nem történik meg ez a virtuális mosolygás egymásra, ami azt jelenti, hogy mindketten jobbra húztuk egymás fotóját. Hűha… A program nem bonyolítja túl, kiválaszthatom a keresendő nemet, az évek számát tudjuk beállítani egy tól-ig skálán illetve a maximum 100 km-es kört lehet szűkíteni, ahol a GPS koordináták alapján pásztázni kezd a telefon, hogy megtalálja a számomra ideális társat.
Itt indult a történet. Rövid lesz, nem kell aggódni.
