Hetekkel ezelőtt egyik reggel angol gyakorlás képpen reggelizés közben lefordítottunk egy The New York Times cikket. Aztán másnap meglepve láttam, hogy ellepte a FB falamat a sok, már magyar sajtómegjelenés, akik ezer módon tálalták a cikket, Angelina történetét. Azt hittem, hogy csak a magyar sajtót érdekli ennyire a téma és ilyen szeretettel cincálják darabokra a történetet (mélységében vagy egészen felszínesen). Aztán a héten okosodás céljából Franciaországban voltam pár napot és hazafelé a reptéren bóklászva elképedtem a nyomtatott sajtó mennyiségén. Sosem vagyok benne biztos, hogy még mindig van igény ekkora mennyiségű ilyen-olyan szemétre (tisztelet persze a kivételnek – de ez most egy olyan kanyar, amely egy újabb téma is lehetne a blogon). A polcok között bóklászva megérkeztem a hetilapokhoz, ahol csekély kivétellel szinte mindegyik Angelina történetét boncolgatta. (tovább…)
Mutálódó emberiség a Facebook által?
Ha nem hiszem el, akkor lesz érdekes a hír? Fogalmam sincs, hogy miért, de így működik. Nem dob fel és nem tesz boldoggá, ráadásul kommunikációs szakemberek készségszinten alkalmazzák a lehető legtudatosabban. Hát ez az! A mi nulla tudatosságunkra alapozva működik így a rendszer.
Shanon modellje szerint minél nagyobb egy jel előfordulásának a valószínűsége, annál kisebb lesz a hírértéke. Mit is jelent ez? Tudom, a hír értéke meglehetősen viszonylagos fogalom. Ami az egyik sajtóorgánum számára rendkívül érdekes és magas hírértékkel bír, az a másikat egyáltalán nem érdekli és fordítva is igaz.
Minél kisebb a valószínűsége a hírnek vagy minél negatívabb, deviánsabb, váratlanabb a hír, annál nagyobb a hírértéke, annál nagyobb érdeklődésre számíthat. Fura, ugye?! Hülyék vagyunk mi? Már a címben is benne van talán, hogy valótlanság, kitaláció, megvezetés, csúsztatás… mégis harapunk rá, akarjuk olvasni, hallani, tudni, továbbadni.
A Facebook az elmúlt néhány évben Magyarországon is teret hódított. (tovább…)
Nézőpontok
Már meglep, ha valami meglep?
Volt már veled, hogy átitatódott az agyad a környezeted, társadalmad, médiád diktálta megállapításokkal? Volt olyan, hogy már annyiszor hallottad, hogy akár el is hitted? Volt-e olyan, hogy néha elbizonytalanodtál, gondolkodni kezdtél, de aztán a zaj megint elnyomta születőben lévő felismeréseidet? Nos nálam azért akadt erre-arra példa, hiába próbálok oly sokszor ellenállni. Persze nem véletlenül küzdöttem magam át ezer és ezer nehézségen, fájdalmon és rácsodálkozáson… nagyon lassan megtanultam, hogy lehet elképesztően tényszerű bármi, attól még nem biztos, hogy az az enyém. Zavaros? (tovább…)
A belső szépség átragyog
Belső szépséged átragyog a tekintetedből, gesztusaidból, mosolyodból, szemed ragyogásából, hanghordozásodból.
Mindenki másképp szép, mindenki kerek egészként kezdi az útját, aztán jönnek a történetek, amelyek elvesznek vagy épp hozzátesznek az egészhez.
Kinek a története miatt hagyod, hogy az egész félig se legyen az? Ki a felelős azért, ha gondolataid által valóságosnak vélsz olyasmit, ami csak mások fejében születtek meg? Leteheti bárki más a Te hiedelmeidet? Ki fog változtatni a nézőpontjain a saját érdekében, ha nem Te? Minden képességed, jogod, lehetőséged meg van ahhoz, hogy belülről építkezve valami egészen stabil, megingathatatlan talapzatot hozz létre.
Alap, amely TE vagy. Nem holnap, már ma. 🙂
Ryka
forrás: www.tobbvagy.hu
Örökkön-örökké tartó kötelékek
Anya vagy, gyermek vagy. Anya leszel, gyermek voltál. Látszólag változó kötelékek, szerepek, leosztott játszmák, mégis talán örökkön-örökké tartó szálak kötnek össze bennünket évezredek óta. Ha el is veszíted, megtalálod majd, ha nem találtad, megérkezik majd. Ez a csoda örök, örökkön-örökké. Mennyi tökéletes részlet alkot egy egészet, amelytől olyan csodás az élet. Köszönjük ma meg az életet, köszönjük meg, hogy létezünk, gondolatokat, érzéseket kaptunk, amelyeket viszonozhatunk és tovább is adhatunk. (tovább…)
Ha kitépnéd a szíved…
Fekszel az ágyon. Nézed a plafont. A hajadba túrsz, forgolódsz, keresed a helyed, ahol egy pillanatra nyugalmat találhatnál. Érzed, hogy legszívesebben kitépnéd a szíved, hogy ne fájjon. Képtelenség. Hogyan fordulhatott már megint elő? Felnőttkorod már párszor megajándékozott ezzel az érzéssel, mindig is utáltad. Próbálod visszaidézni, hogy hol rontottad el, hol kezdtél hibázni, mit kellett volna másképp csinálni. Megint magadat okolod. Mindenért Te vagy a felelős! A másik sosem… automatikusan felmented, hiszen könnyebb magadat előszedni, marcangolni, darabokra szedni. Újra és újra végigpörgeted a történteket. Voltak jelek? Valamit észre kellett volna venned? (tovább…)
Lehet fokozni a női erőt?
Milyen szerepekben éled a napjaidat, amelytől nőnek érzed magad? Valóban kellenek ezek a szerepek? Ki is vagy pontosan, amikor birtokában vagy női erődnek? Mitől függ a kisugárzásod?
Első körben, jóban kell lenned önmagaddal. Nem is jóban, az még kevés, nagyon kell magadat szeretni. Tudatosítanod kell, hogy a félelmeid mennyire rombolnak, mit vesznek el tőled, mit adnak.
Sok a kell. 🙁 Faragjunk belőle! (tovább…)
Tényleg infantilis dolog álmodozni?
Részt vettem egy önismereti csoport-foglalkozáson, ahol arról beszélgettünk, hogy hogyan tudnánk jobb dolgokat teremteni az életünkbe, vagy miért teremtünk tudattalanul haszontalan eseményeket, személyeket, történéseket. A beszélgetés érdekes irányba ment el, szeretném Veletek megosztani…
Arról beszélgettünk, hogy jó dolog-e álmodozni. Volt, aki megmosolyogta, volt, aki összekeverte az álmodással és annak értelmezésével. Elgondolkodtató beszélgetés volt, sokat tanultam belőle! Az álmodozás szerintem nagyon fontos eleme annak, hogy jó dolgokat vonzzunk be az életünkbe! Valahogy úgy kell elképzelni, hogy az időnyomon előrehaladok, „megálmodom” magamnak a vágyott helyzetet, történést, szereplőt, bármit… aztán az egészet visszafelé haladva tervezem meg. (tovább…)
Varázslatos Pillanatok Mozgalom
Lehet, hogy túlzásnak hangzik – így elsőre… de ha legalább annyira megérint Téged is a téma, mint engem, akkor akár mozgalom is lehet belőle.
A fogalmat nem én találtam ki, aki szokott Dan Millman vagy Kurt Tepperwein könyveket olvasni talán már belefutott e gondolatba. Annyi a lényege, hogy nem lenne szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk tárgyaknak, míg a cselekedeteknek annál nagyobb hangsúlyt kellene adni. Milyen cselekedetekre gondolnak a szerzők? Pl. az odafigyelést, jóságot, szeretetet vagy a jóakaratot és hasonlókat tükrözőkre. Lehet, hogy elsőre fel sem tűnnek, de később sokkal nagyobb jelentőséget kaphatnak. (tovább…)